REIKI

Dr. Mikao Usui sensei – Az Usui Reiki Ryoho rendszer alapítója saját szavai a reikiről:
A reiki japán eredetű szó, annyit tesz, hogy isteni életenergia, de egyetemes életerőnek is fordítják.
” A Reiki célja a lélek és a test csiszolása, fejlesztése. Azért hogy emberhez méltó utat járhassunk be, először is a lelkünket kell meggyógyítanunk, majd második lépésként a testünket kell újjáépítenünk. Ha a lélek összhangba kerül az igazság útjával és teljessé válik, a test magától válik egészségessé.”

Mikao Usui sensei, megvilágosodás útján jutott a kozmikus életenergiához és Ő nevezte el Reikinek. Ezután mester-tanárokat avatott. Aztán mindig egy mester-tanár avatta be a következőt és így tovább. Ez a mestervonal!
A Reiki a legjobb befektetés amit tehetsz önmagadért, családodért, környezetedért,……egy boldog – egészségesés – szeretetteljes életért.
A Reiki az univerzum harmonizáló életenergiája, melyet a tanfolyamokon megtapasztalhatsz, és elsajátíthatod a hozzá társuló életszemléletet, fejlődésedet szolgáló gyakorlatokat, tudást, kézpozíciókat, szimbólumokat, hogy otthonodban alkalmazva, ezzel is segítője lehess életednek, családodnak, barátaidnak és elősegítsd saját lelki és fizikai tisztulásodat egy harmonikusabb életért!
Amellett hogy a tanfolyamot követően, az univerzum életenergiáját használva képes leszel saját magad és a szeretteid kezelésére, számos pozitív hatása van életedre. A behangolással emelkedik rezgésszinted, nyugodtabbá válsz, elfogadóbbá a környezeted felé. Felgyorsítja a lelki tanulófolyamatokat, és egy olyan -valódi önmagad megismerésére irányuló- belső utazás veszi kezdetét, mely megnyitja és megkönnyíti a megbékéléshez és harmóniához vezető utat. Egyben nagyfokú tisztulást indít be a fizikai testedben is.
Mikao Usui japán szerzetes alig száz évvel ezelőtt az ősi írásokban felfedezett egy természetes gyógyítási módot, amely az évszázadok során érthetetlen módon feledésbe merült. A régi-új eljárásban felismerte, hogy az egyetemes életenergia a kézen keresztül átadható egy másik élőlénynek. Ezzel nemcsak emberek, hanem állatok és növények is kezelhetők

A legenda szerint a reiki egyidős az ősi buddhista írásokkal. Mikao Usui mester a Kiotó melletti Kurama-hegyen világosodott meg, amikor huszonegy napos meditációja és böjtölése utolsó napján feltárult előtte a reiki szimbólumok jelentése és használata. A történet úgy tartja, hogy a szimbólumok megértésével különleges képességek birtokába került, és kiapadhatatlan gyógyító energiához jutott. Ő alapította meg az Usui-reikit, amelyből az elmúlt száz évben több irányzat is kifejlődött, ám a mester által megalkotott rendszert tartják minden reiki alapjának.
A reiki nem titokzatos, csak a kiválasztottak által végezhető módszer. Aki érdeklődik utána, többfokozatú tanfolyamon elsajátíthatja a legfontosabb tudnivalókat.

A reiki tanfolyam résztvevői előbb átesnek egy „behangoláson”, ami annyit tesz, hogy a mester megnyitja a tanulók energiapályáját, hogy az egyetemes erő akadály nélkül áramolhasson bennük, és a gyógyítás során továbbadhassák másoknak. A behangolás is afféle energiaátadás, viszont a „kezelés” egy életre szól, mivel úgy tartják, hogy a beavatottak ezután mindig érezni fogják a koncentrált életenergia áramlását testükben. A szertartás során a mester titkos reiki szimbólumokat és mantrákat alkalmaz, melyek aktivizálják a szervezet csatornáit. Ezt követően a korona csakra (fejtető) irányából a már megnyitott csatornákon keresztül áthalad az életenergia a csakrákon, és a kézen keresztül elhagyja a testet. Ez kihagyhatatlan szakasza a tanulásnak.
Az ősi Usui-rendszerben a behangolásnak három szintje van. Az első, második és harmadik fokozatot bárki elvégezheti, aki teljesítette az előzőeket. Az első fokozat az alapozás, ahol elsajátíthatók a kéztartások és a kezelések menete, melyek hatása később a szimbólumok alkalmazásával felerősödik. A reiki szimbólumokat és a mantrákat a második fokozattól adják át a tanulóknak, akik nem hagyományos tanulási folyamat során sajátítják el a tudást. Az első szimbólum használatával a meglévő energiákat aktivizálják, a második a harmónia és egyensúly érzékeléséért felelős, a harmadik az ösztönös megérzéseket nyitja meg, a negyedik szimbólum pedig megkönnyíti a magasabb erőkhöz való kapcsolódást.

A tanfolyamon többször lerajzolják és begyakorolják mind a négyet, többek között azért is, mert jegyzet nem készülhet a frissen szerzett tudásról. A reiki 1.-es tanfolyam 2 napos, ekkor kapják meg a hallgatók a kézrátétes gyógyítás képességét,míg a 2 fokozat 1 napos, mely alkalmával a távgyógyítás rejtelmeibe lesznek beavatva a reikisek. A reiki 3/A tanfolyam 1 napos és a mesteri címet kapják meg a fokozatot elért reikisek, mely után saját maga mesterévé válik az ember. Majd a reiki 3/B fokozat a beavató mester-tanár fokozatot adja át.